|
SORSUNK! ÉLETÜNK!
2010. nov. 1.
WASS ALBERT FÖLDI HELYTARTÓJA BARTHA KATA
Bosszantó ez a mai nihil mely irodalmunk berkeiben uralkodik, hol nem talál külön utat a politika, a mocskos érdek, és nem kímél semmit és senkit a jó szeretetének védő szárnya sem. Jót hirdetni, ápolni, és ezáltal nagyokat éleszteni, újra a tudatba helyezni kemény megpróbáltatást jelent a normálisan gondolkodó, de áldozni igenis MÉG akaró, tudó magyar embernek. Ilyen ezek közül Bartha Kata barátom is, kit Wass Albert oldalán fedeztem fel, és mint egy húron pendülő hangszerek, hamar rájöttem, hallottam hogy egy nótát fújunk, csak akiknek fújjuk azok nagy része mégis más dallamra táncol. Érdemtelen energiát, életet emésztő nemes cselekedet. Íme B. Kata lelkiismerete, melyet nem védelemként tesz, helyez maga elé, csak elénk tárja a valódi nemzeti magyar ember szívének valódi dallamát!
- Kata mikor volt életednek az a pontja, mikor döntöttél, hogy felkarolod Albi bácsi életét, múltját, munkáját, függetlenül attól, hogy már sajnos mocskos üzleti érdekek áldozataként is, de már visszatért hétköznapjainkba emléke, munkáinak értéke, személyének hordereje? Ismerték már Magyarországon eddig tiltott hányódásai után, melynek oroszlánrésze Emlékoldalad révén Neked is köszönhető! - 2007 nyarán Erdélyben hallottam helybéliektől - könnyes szemmel - Wass Albertről. Erdély a szívem csücske, mert apai ágról gyökerem. 2007-ben már ismerték Wass Albertet bizonyos körökben, mert művei a rendszerváltás óta jelennek meg. Úgy érzem, hogy Wass Albert munkásságának megismerése, halálával kezdődött. Vajon ki is Wass Albert, akit Erdélyországban ennyire szeretnek, tisztelnek, de titkon és vannak, akik félnek tőle még holtában is? Összeállítottam egy link-gyűjteményt kutatásaim során http://www.wassalbert.linkpark.eu. Szinte észrevétlenül lett az eltitkolt Wass Albert az életem része. Az összegyűjtött információk és kapott anyagok motiváltak arra, hogy ezt meg kell osztanom mindenkivel. 2007. szeptemberben még csak A mozgás élet honlapomon írtam Wass Albertről http://www.amozgaselet.eu Szárnyaltam, mert akkor már apámként szerettem és tiszteltem Wass Albertet, akinek életét, küzdelmét, kitartó szeretetét Erdély iránt, tanításait, felhívásait, irodalmi munkásságát ismerve - a teljesség igénye nélkül -, befolyásolja az életem alakulását. Wass Albert Emlékoldal 2010. december 22-én lesz három éves. A három év alatt minden kritikát, véleményt és segítséget nagyon szívesen fogadtam. Hálás vagyok: Lukácsi Évának Miami, a Wass fiúknak, Balázs Ildikónak Nyíregyháza, Fülöpné Rákos Évának Hódmezővásárhely, Gulyás Lázár Wass Albert tisztelő igaz Barátomnak, Baum László programozónak és még sokan másoknak a Wass Albert Emlékoldal folyamatos fejlődésében nyújtott segítségükért.
2007-ben már ismerték Wass Albertet bizonyos körökben, de a három éves tapasztalatom alapján, már szükség volt a Wass Albert Emlékoldalra. Fontosnak érzem megemlíteni a 2004 decemberében megjelent: A gróf emigrált, az író otthon maradt; Wass Albert igazsága című könyvet, mely hiteles képet ad az íróról, a közéleti emberről és talán eloszlatja az ellentmondásos híreszteléseket Wass Albert háborús bűnösségével kapcsolatban. Eddig nem használt dokumentumokat és forrásokat dolgoztak fel. Takaró Mihály, dr. Raffay Ernő, Vekov Károly, Balázs Ildikó és Lukácsi Éva, az író életét és munkásságát megbízható pontossággal elemzik, alkotói világának, irodalmának és közösségi tevékenységeinek a tükrében.
- Megosztom Veled az érzéseimet, a gondolataimat, mint máskor is. 2010. 12. 22. 2.22 órától (születésnapom) hagyom menni a dolgokat a maga útján és nem engedem testközelbe a gondokat. Életemben először ünnepeltem egyedül a születésnapomat és a Karácsony Szentestét. Leültem a Wass Albert Emlékoldalt nem szerkesztőként olvasni, nagyon jól éreztem magam Albi bácsival. Valóban azt éreztem, amit egy Lelkész írt a honlapról, hogy Wass Albert otthon van az Emlékoldalon és jól érzi magát. Megteremtettem az Ő kedvenc környezetét. " V " Folytatás következik!
KategóriákIgazságra ítélveKomment
|